Reneszánsz utópista filozófusok az államról
Loading...
Date
2019
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Abstract
A filozófia történetében a reneszánsz átmeneti kornak tekinthető, mivel egyrészt az ókori gondolkodók és műveik újrafelfedezését szorgalmazta, másrészt időbeni meghatározottsága miatt a középkori gondolkodás folytatója is volt egyben. A reneszánsz műveltség központjai elsőként Itáliában (Firenze, Velence, Padova, Ferrara, Nápoly) alakultak ki, szellemi hatásuk innen terjedt át Európa más részeire is. Filozófiai értelemben az utópia a helyes, az ésszerű és igazságos államról (társadalomról) alkotott olyan kritikai elképzelés, amely alkotója szerint a világ fennálló létrendjével szemben e létrend tökéletes változatát képviseli. Az utópia jelentése a görög utopia szóból származik, jelentése „sehol sem”: az eszményi állam (társadalom) nem létezik, de a valóságosnak ilyennek kellene lennie. A kora újkori utópiák kritikai eszményeket fogalmaznak meg, koruk államát, annak társadalmi, gazdasági, jogi, politikai, vallási rendjét bírálják, többnyire ironikus-szatirikus formában. Az utópiák lényegi eleme az állami-politikai közösség egészének a kritikai vizsgálata, a saját koruk problémáira történő reflexió összefüggésében a társadalom állami újjászervezésére irányuló tervezet felvázolása. Az eszményi államról (társadalomról) szóló koraújkori utópia nem az önmagát különféle vallási-etikai értékek alapján meghatározó egyént állítja a középpontba, hanem mindig valamilyen politikailag megszervezett, és pontosan körülhatárolt kollektívumra utal. Ennek magyarázatát az adja, hogy a reneszánsz utópiák nem tételeznek fel alapvető és radikális változásokat az emberi természet vonatkozásában, hanem inkább az egyének feletti irányítás megszervezésével és az ehhez szükséges intézmények kialakításával foglalkoznak. Az utópista gondolkodás mintaadó képviselői a 16. században Thomas More, a 17. században Tommaso Campanella és Francis Bacon voltak.