Anglisztika szakos hallgatók szótárhasználati szokásai: egy interjúkutatás eredményei

Loading...
Thumbnail Image
Date
2021
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Abstract
A szótárak fontos szerepet töltenek be mind az idegennyelv-tanulásban, mind pedig az idegennyelv-oktatásban, hiszen jellemzően az idegennyelv-tanulási folyamat kezdetétől fogva folyamatosan jelen vannak, és végigkísérik a tanulót még a magasabb nyelvi szinteken is. Éppen ezért kiemelten fontosak az ezt vizsgáló szótárdidaktikai kutatások is, ugyanis ezek támogathatják a gyakorló nyelvtanárokat, akik pedig ezáltal a nyelvtanulók hatékonyabb szótárhasználati szokásait alakíthatják ki. A legtöbb szótárdidaktikai kutatás kvantitatív módon, jellemzően kérdőíves módszerrel vizsgálta a szótárhasználók attitűdjeit, szokásait, ugyanakkor Magyarországon mindezidáig kevés kvalitatív módszert alkalmazó vizsgálat született. Jelen vizsgálódásunk éppen ezért, illetve annak feltáró jellege miatt is a kvalitatív kutatási paradigmán belül az interjúkutatás módszerével igyekszik feltárni az angol szakos egyetemisták (N=10) szótárhasználattal kapcsolatos szokásait. Az interjúk elemzése során a tartalomelemzés módszerét alkalmaztuk. Kutatási eredményeinkből kirajzolódik, hogy az iskolai nyelvórákon a nyelvtanárok nem helyeznek megfelelő hangsúlyt a szótárdidaktikára, így a résztvevőink esetében is elmondható, hogy jellemzően autodidakta módon sajátították el a szótárhasználathoz kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.
Description
Keywords
Citation